2011. szeptember 2., péntek

Rendszerezés 3# Konyha!

A konyhát és a spajzot egy kalap alá szoktam venni, azaz egyszerre szoktam takarítani mindkét helyen. Van akinek nincs is spajza, mert manapság már inkább spajz szekrényt szoktak beépíteni a konyhaszekrénybe. Mai eszemmel most már én is úgy csináltatnám, mert különösebben nem használom ki. Nem szoktam teleaggatni szalonnával, meg kolbásszal. Amit megeszünk az bőven elfér a hűtőben is egy tároló dobozban, hogy ne büdösödjön a többi étel. Végeredményben nekem elég jól el vannak osztva a dolgaim a konyhaszekrénybe, a spajzomra azonban ráférne a megreformálás. :) Tavasszal már szereztem be az ikeából egy pár samla dobozt meg drótkosarat amivel megkönnyítettem a tárolás, de még úgy érzem nem végleges a helyzet, ezért még kutakodtam, kerestem inspirációkat ahhoz hogy tudnám  még helytakarékosabbra szervezni a polcaimat. De még el tudnék képzelni sok-sok fonott tároló kosarat is magamnak. :) Például ilyeneket:






Ez egy nagyon praktikus megoldás.Még nem volt szerencsém ilyet látni ezelőtt. Nekem is gondot szokott okozni, hogy a hosszú kések, meg szedőkanalak hova is kerüljenek. Ez egy jó megoldás erre a problémára. 



Ha már a fiókoknál tartunk..mire nem jó egy tojástartó doboz. :)



Az ikea honlapján nagyon jó belső rendszerezéshez használatos dolgokat találtam. Érdemes körbenézni azonban máshol is. 


Kosarak..kosarak..szeretem őket..:)



egy tipp a konzervek tárolásához..


Erre akármit akaszthatunk. Én személy szerint ezt a konyha középére nem igazán tudom elképzelni, inkább a spajznak egy falára. De a mindennap használatos tárgyak tárolására igen praktikus megoldás. 


Legtöbben a tisztítószereket a mosogató alatti szekrényben tároljuk. Egy rudat felszerelve még több helyet spórolhatunk meg. A flakonok alá kosarakban külön-külön tárolhatjuk a mosogatószivacsokat, rongyokat. 


és egy másik helytakarékos megoldás...




És akkor a legvégén már csak a receptjeink rendszerezése maradt hátra. Nem kell hozzá egyéb mint egy gyűrűs mappa és egy pár genotherm. ... de erről egy másik bejegyzésben majd ... 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése