2011. november 10., csütörtök

Horgolt csillagszóró

A múltkoriban a libri könyvesboltban  jártam és a lányom hívta fel a figyelmem erre a könyvre. Megvettem, hogy majd milyen jó lesz karácsonyra díszeket horgolgatni belőle. Nem tűnnek túl bonyolultnak. 


Itt is van az első példány belőle. Még a keményítéssel vannak nehézségeim, meg szerintem lehet hogy túl vékony fonalnak nem is ideális ez a minta. Szegénykémet már kétszer is kikeményítettem, de még mindig csetlik-botlik. Valószínűleg ráteszem majd valakinek a karácsonyi díszcsomagolására. Inkább hasonlít egy pókocskára mint egy csillagszóróra :) 


2 megjegyzés:

  1. Én úgy keményítettem ki, hogy rátettem egy kemény lapra ami nem szívja be a nedvességet. vettem egy zacskó pehely tapéta ragasztót, egy keveset bekevertem / amit nem használsz fel sokáig eláll egy csavaros üvegben, mi az oviban ezzel ragasztottunk /, majd szépen átkentem vele a csillagot, többször is megismételheted.
    Jó próbálkozást, remélem segítettem.

    VálaszTörlés
  2. Nekem Miss Texi márkájú van. A ráírt hígítási aránytól jóval töményebbre kevertem be, és mégis ilyen lett. Most olvastam ebben a könyvecskében hogy fel kell főzni sűrűre a keményítőt és abba megmártani a kész darabot. De azért észben tartom a te verziódat is, ha nem sikerül akkor kipróbálom majd, csak ahhoz el kell mennem venni tapétaragasztót.

    VálaszTörlés